Azt hiszem, abba tényleg beleőrülne az ember, ha ezen gondolkodna. Igaz, itt van például most is egy lány, Natasa. Neki nagyon szurkolok, jó anyja lenne gyermekének. A szülei jómódúak, ügyvéd házaspárról van szó. A lány az idegösszeomlás szélén áll, annyira szeretné a gyermekét. Az anyja azonban nem engedi. Natasa öt hónapos terhessége óta az alapítvány által működtetett terhesek átmeneti otthonában bujkál. A szülők azt mondták, külföldre ment dolgozni. Annyira biztosra mentek, hogy megfejelték a hazugságot: azt híresztelték, karambolozott, hogy később, az esetleges császármetszés nyomaira is magyarázatot találjanak.

Igazából mindegyik nő esete tragédia. Éppen ezért tizenkét éve nem kapcsoltam ki a mobilomat. Mert van, aki csak egyszer telefonál, aztán soha többé. Nem szabad kockáztatni. Aztán sokan az utolsó pillanatban szólnak, hogy segítsek, mert már folyik a magzatvíz. Volt, hogy éjfél után ugrottam ki az ágyból, mert a várandós zokogott, hogy ha nem érek oda időben, megfojtja a gyereket. Szaladtam az autóhoz, a férjem hozta a takarókat, ha esetleg nem érnénk be a kórházba időben – merthogy volt már példa arra is, hogy a kocsiban indult meg a szülés.

ÖRÖM ÉS TRAGÉDIA Sokan megvetik ezeket a szerencsétlen asszonyokat. Én már rég nem ítélkezem. Igyekszem anyjuk lenni arra az időre, amíg itt kénytelenek várakozni. (Milyen új értelmet nyer a várandós szó! És milyen más ezeknek a nőknek a várakozni, mint nekem volt, amikor a kislányomra vártunk.) Cserébe sok mindenre megtanítottak. Arra például, hogy sokkal nehezebb döntés lemondani egy gyerekről, mint az elhatározást meghozni az örökbefogadásra.

Az örökbeadók tragédiája az örökbefogadók öröme. Sikerként könyvelem el, hogy az alapítvány több, mint 12 éves működése alatt 100 újszülöttet hazasegítettünk vér szerinti családjukba, de kudarcként élem meg, hogy csak százat...

A BUDAPESTI ANYAOTTHONBAN

A szó szoros értelmében anyaotthon ez, minden az otthonosság érzetét kelti, nyugalmat, és biztonságérzetet nyújtanak a falak. Éppen ez az, ami hiányzik ezeknek az asszonyoknak, lányoknak az életéből ahhoz, hogy saját maguk vállalhassák gyermeküket. Az új, a budapesti menedék hat anya és egy-két gyermek elhelyezésére alkalmas. Tömegközlekedéssel jól megközelíthető, a kismamák szempontjából fontos intézmények, klinikák közelében van.

Éva már túl van a szülésen, de még mindig itt van. Szinte sajnálja, hogy vége, meghosszabbította volna a hónapokat, a rosszullétei ellenére is. Éva rövid élete során – még csak húszéves – ez az első hely, ahol valóban otthon érezte magát. Kapott egy kis szekrényt, amibe a ruháit tehette. Mivel kevés holmija volt, addig majdnem üresen állt a szekrényke, amíg Zita nem töltötte föl neki. Ezzel a módszerrel telt meg a hűtő is. És Éva lelke. Akadt egy ember, aki emberszámba vette.