Múlt hónapban már bemutattuk Sorsfordító pályázatunk győztesét, de mivel rengeteg nagyszerű történet érkezett szerkesztőségünkbe, úgy döntöttünk, néhánynak a hőseivel megismertetjük olvasóinkat, hiszen ami Klárával, Krisztinával és Orsival történt, nem csak a hasonló cipőben járóknak lehet tanulságos.

Klára története – Szörnyű diagnózis

Mizser Klára és férje, Zsolt másfél évtizedig vágytak kisbabára. Klára azért küldte el pályázatunkra a történetüket, hogy megerősítse: sosem szabad feladni. „Zsolttal diákszerelemként kezdődött a kapcsolatunk. Ő 19, én 15 éves voltam. 1991 nyarán összeházasodtunk, és elkezdődött a közös életünk. Egy év múlva jött a szörnyű diagnózis: rosszindulatú heredaganatot mutattak ki nála. Két műtét következett, majd két kemoterápia Budapesten. Éjjel tanultam, délelőtt tanítottam vagy vizsgáztam, délután rohantam a kórházba, késő este értem haza. Ma is csodálkozom magamon, hogy bírtam mindezt végig csinálni. Szerencsére Zsolti meggyógyult, a mai napig tünetmentes. Miután lediplomáztam, már nagyon szerettünk volna kisbabát. Hamar kiderült, hogy csak a lombikbébi-program segítségével lehet esélyünk rá. Tavalyig összesen hét programban vettem részt. Volt köztük egy sikeres beültetés is, de sajnos méhen kívüli terhesség volt. Kétszer fagyasztott embriókat ültettek vissza, de így sem sikerült.

A lombikbébi-program hormonkezelései miatt közel 70 kilóra híztam, de tavalyelőtt nagy akaraterővel – sportolással és diétával – sikerült visszanyernem a régi alakomat. Ma 53–55 kiló között mozog a súlyom. (A falunkban heti két alkalommal én tartottam tornát a tornacsarnokban.) Éltük a mindennapjainkat, a férjem tanult, majd lediplomázott, vállalkozásba kezdtünk, de valami, vagy inkább valaki mégiscsak hiányzott: egy gyerek. Zsolti ekkor már többször mondogatta, hogy fogadjunk örökbe, én azonban kitartottam

amellett, hogy legyen saját gyermekünk. Annak ellenére is, hogy jártunk jósnőnél, aki megjövendölte, hogy örökbefogadás útján lesz kisbabánk.

„Leírni sem tudom, hogy mit éreztünk, amikor tavaly októberben megszületett a csoda, akire tizenöt évet vártunk.”

„Végre család lettünk!”

Végül 2006-ban elvégeztünk egy tanfolyamot, és jelentkeztünk a Bölcső Alapítványnál. Csak a nyílt örökbefogadást tudtuk elképzelni, amelynek lényege, hogy megismerhetjük a gyermekükről lemondó szülőket. Budavári Zita, az alapítvány vezetője nagy gondot fordít arra, hogy a legmegfelelőbb családot találja meg az örökbe fogadható gyerekeknek. Leírni sem tudom, hogy mit éreztünk, amikor tavaly október 23-án megszületett a csoda, akire tizenöt évet vártunk. Ő Lilla, aki szinte a falu gyereke lett, hiszen mindenki szurkolt nekünk. Az örökbefogadást egy 2500 lakosú településen nem lehet eltitkolni, de mi nem is akartuk, és Lilla előtt sem fogjuk tabuként kezelni, hogyan került hozzánk. Amióta családdá lettünk, minden körülötte forog. Nyolc hónapos, csodálatos, nyugodt, kiegyensúlyozott baba. Régebben féltem attól, hogy esetleg idegenként viszonyulok majd hozzá, de amióta a kórházban a kezembe foghattam, én vagyok a legboldogabb a világon.”