Nem hivatalos statisztikák szerint Magyarországon az örökbefogadott gyerekek közül csupán minden tizedik roma származású. Részben azért, mert szüleik nehezen mondanak le végleg a gyermekükről, és ennek hiányában nem lehet őket örökbe adni. Az is igaz, hogy a roma gyerekek örökbefogadásáról nincsenek pontos számok, mert származási adatokat nem tüntethetnek fel a dossziékon az ügyintézők. Mégis természetesnek tartják, hogy a szülő tudni szeretné, kit fogad a családjába. Ezért az előítéletekkel sújtott roma gyerekek végül az intézetben maradnak, vagy nevelőszülőkhöz, illetve külföldi családokhoz kerülnek. Külföldiek is fogadhatnak ugyanis örökbe magyar gyerekeket. Egyetlen kitétel van, ami megnehezíti a dolgukat: csak olyan kicsit vehetnek magukhoz, aki itthon senkinek sem kellett. Évente mégis 70–100 esetben kerülnek külföldi szülőkhöz olyanok, akiket a koruk, a származásuk, a testi adottságaik vagy valamilyen betegségük miatt mások nem akartak örökbe fogadni. Itthon a legtöbben a társadalmi megítéléstől félnek, hiszen a szülő is kénytelen lenne részt vállalni a gyerek „másságával” járó kitaszítottságból, ami elől a legtöbben inkább elmenekülnek. Ráadásul egy roma vagy távol-keleti kisgyerekről messziről látszik, hogy nem saját. Vagyis nem lehet letagadni az örökbefogadást, hanem fel kell vállalni, hogy nem lehetett saját gyermeke a párnak, és erre a mai napig sem mindenki vállalkozik. Inkább hazugságban élik le az életüket.