Az élet kitörölhetetlen pillanatai

Budavári Zita Fontos, hogy megőrizzük titkukat, hiszen nagyon egyedül maradnak a várandósság hónapjai alatt. A biológiai apák eltűnnek, vagy nem ismert a kilétük. A terheseim megsokszor három-négyszáz kilométerről jönnek megnyugvást, biztatást, segítséget találni. Persze nem mindenki Szekszárdon, az alapítvány székhelyén szül, így telefonon tartjuk a rendszeres kapcsolatot. Nagyon nagy szükség van a biztató szavakra, a konkrét tanácsokra vagy segítségnyújtásra, nehogy az anya végső kétségbeesésében eldobja magától az életét, vagy megölje a csecsemőjét.

– Hogyan tudja eldönteni, hol az a határ, amikor már biztos, hogy örökbe kell adni a gyereket? – Minden eset más. Nincsenek sablonok. Kialakítottam egy metódust. Nem szólunk az örökbefogadónak a szülés előtt, a szüléskor és közvetlenül a szülés után.

Hiszen a szülés utáni napok a legnehezebben. Hagyok időt az anyának, hogy meggondolhassa magát. Amikor kijön a kórházból, akkor még egyszer megbeszéljük a dolgokat, azt, hogy milyen lehetőségei vannak, ha hazaviszi az újszülöttet. Érdekes dolog, hogy hosszú évekig azt gondoltam, az a jó, ha a baba a biológiai anyánál marad, örültem is, ha valaki visszavonta az örökbefogadási szándékát. A hosszú évek tapasztalatai azt mondatják velem, hogy most már nem merek örülni, már nem gondolom ezt. Legalábbis nem minden esetben.

– Az örökbefogadók mit éreznek, amikor az anyák valamelyike visszavonja örökbefogadói szándékát? – Mivel előre nem szólunk, nem zuhannak össze. Amikor már megvan a lemondó nyilatkozat, akkor értesítjük a babára várókat.

– Tartja a kapcsolatot az örökbeadókkal? – Ha megengedik, akkor igen. A jogszabály nem teszi lehetővé a közvetlen kapcsolattartást az örökbefogadó és az örökbe adó szülők között. Így aztán amolyan összekötő vagyok. Közvetetten tudhatnak a gyerekükről. Érdekes, van, aki hat év után jelentkezett, de olyan is, aki évek óta rendszeresen levelet ír. Abban is biztos vagyok, hogy aki még nem jelentkezett, az egyszer majd megteszi. Tudomásul veszem a hárítást, hiszen minden ilyen lemondás mögött emberi tragédiák sokasága húzódik meg. És ezt nem szabad soha elfelejtenünk.

– Örökbe fogadott lányuk tizenhét éves. – Nem csináltunk titkot abból, hogy nem mi vagyunk a vér szerinti szülei. Minden évben kétszer ünnepeljük a születésnapját. Az igazit, és azt a napot, amikor hozzánk került. A kisebbik lányomnál is így van. A környezetünk is jobban kezelte ezt a helyzetet, könnyebb volt, hogy nem kellett előttük titkolóznunk. Megtapasztaltam, ha nyíltan beszélünk a témáról, akkor a gyerekeknek is könnyebb feldolgozniuk. Nem valami váratlan helyzetben szembesülnek azzal, hogy nem én vagyok a szülőanyjuk.

– Több mint egy évtizede az alapítvány motorja. Miért csinálja? – Talán a lelkemben őrzött sok gyönyörű és kitörölhetetlen pillanatért.