Az 1994-ben alakuló Bölcső Alapítvány eddigi tizenkét és fél éve alatt 736 nem kívánt terhességből született csecsemő talált otthonra. Azoknak a száma sem kevés, akik a várandósság ideje alatt meggondolták magukat, és mégis hazavitték az újszülöttet. Az alapítvány működése összeforr Budavári Zita nevével, aki a kezdetektől missziónak tekinti ezt a munkát. Az elkötelezett csecsemő- és anyamegmentővel a Vital Tv Életreceptek műsorában Farkasházi Réka beszélgetett.

– Miért érezte szükségét az alapítvány létrehozásának? – A kilencvenes évek közepén a hazai híradások szinte naponta számoltak be csecsemőgyilkosságokról, kétségbeesett anyákról, közönyös környezetről, eltűnt, a kapcsolatot nem vállaló apákról. Nekem nem születhetett gyermekem, akkoriban vártunk már ötödik éve a férjemmel arra, hogy örökbefogadhassunk egy babát. Ekkor jutottam arra az elhatározásra, hogy valamit tenni kell. Ne fulladjon tragédiába egy nem kívánt terhesség kihordása. Nekünk, gyermekre váróknak pedig könnyebb legyen a helyzetünk. A társadalom pedig ítélkezett, és ítélkezik ma is: „milyen anya az, aki le tud mondani a gyerekéről?” Fogalmuk sincs, milyen sok álmatlan éjszaka, mennyi tépelődés, érv és ellenérv van egy ilyen döntés hátterében.

– Mi rejlik a tragédiák mögött? – A leggyakoribb még mindig a szegénység és a szégyen. Hiába élünk a 21. században, sok helyen még mindig megtagadják, kitagadják a szülők és a környezet a lányanyákat. Főként ha nem kívánt terhességről van szó. Sajnos még mindig nagyon tudatlanok a nők, sokkal erőteljesebb és sokrétűbb felvilágosításra lenne szükség. Sokszor eszükbe sem jut, hogy egy futó kaland után is terhesek maradhatnak.

– Mások tragédiája az önök öröme. Nem furcsa ez kicsit? – Sokan vádolnak azzal, hogy a terheseim oldalán állok és nem az örökbefogadókén. Ez az alapítvány nemcsak a gyermekek, hanem az anyák védelmében is született.