Az örökbefogadást nálunk még sokan tabuként kezelik. Pedig csodálatos, ahogy a kisbaba és szülei egymásra találnak, ahogy teljes lesz a család.

KÁLLAI CECÍLIA

Augusztus végén, egy vidéki kastély parkjában találkoztam először Budavári Zitával, mondhatni, családi körben, hiszen majdnem minden „gyereke” is ott volt, közel kétszázan... Elhozták persze a szüleiket is, hogy együtt ünnepeljék a Bölcső Alapítvány tizenkettedik születésnapját. Zita 1995-ben hozta létre az alapítványt azzal a szándékkal, hogy kapaszkodót nyújtson azoknak a kétségbeesett anyáknak, akik nem tudják vállalni születendő gyereküket, és segítsen az újszülöttek sorsának rendezésében. Azóta már két anyaotthont is kialakítottak, ahol átmeneti szállást biztosítanak a szülésig, és aktívan részt vesznek a gyerekek örökbefogadásának lebonyolításában is. Itt kizárólag nyílt örökbefogadásról van szó, vagyis az örökbeadók és az örökbefogadók ismerik egymást.

A kezdetek – Eleinte úgy gondoltuk, hogy a krízishelyzetbe került kismamák támogatása után a megszületett babák sorsát jó szívvel bízhatjuk a hivatalos állami intézményekre – meséli Budavári Zita –, ám kiderült, hogy az intézmények fenntartása az ott lakó gyerekek számától függ, tehát érdekük, hogy minél később kerüljön a baba a családjához. Az újszülöttet hosszú hónapokig, évekig bent lehet tartani, míg végre minden irat, nyilatkozat elkészül az örökbefogadáshoz. Így vált fontos feladatunkká annak elintézése, hogy az a csecsemő, akit biológiai szülei nem tudnak vállalni, lehetőség szerint még az újszülöttosztályról kerüljön közvetlenül családba, így ugyanis nagyon sok lelki sérüléstől megkíméljük őt. Ebben a gyámhivatal az illetékes, de a babához, illetve édesanyjához leginkább „illő” házaspár kiválasztásában az alapítvány segédkezik.

Az elmúlt tizenkét évben 730 segítséget kérő anya jelentkezett az alapítványnál, és közel 500 baba született meg a támogatásukkal.